A medence elhelyezése alapján lehet:

  • kültéri medence
  • beltéri medence

Kültéri, kerti medence

Kültéri (kerti) medence esetén nagyon fontos, hogy megfelelően tájoljuk. Néhány szempont, amit érdemes figyelembe vennünk a medence tervezése során:

  • próbáljunk szélvédett területet találni. Kellemesebb a hőérzetünk, kisebb a víz párolgása, kevesebb szennyeződés kerül a szél által a medencébe,
  • minél több napsütést kapjon a medence (kellemesebb a hőérzetünk, hosszabb ideig tudjuk használni a medencét),
  • kerüljön a lehető legtávolabb fáktól, bokroktól (kevesebb szennyeződés hullik a medence vizébe).

Általában a szabadban, azaz a kerti medence vizében érezzük magunkat a legjobban, itt a legkellemesebb a fürdés és a pancsolás. Persze csak akkor, ha jó az idő. Sajnos a kültéri medence használat nagyban függ az időjárástól. Általában késő tavasztól, kora őszig lehet használni ezeket a kerti medencéket. Ezt az időszakot lehet megnövelni valamilyen medencefedéssel és esetleg a medence vizének a fűtésével. Bár ezek a költségek megnövelik a kültéri medence építésének a költségét (kiépítésük akár el is halasztható egy későbbi időpontra), még így is alacsonyabb a kivitelezés és a fenntartás költsége, mint egy beltéri medence esetén.

A legtöbbünknek az tetszik, hogy amikor a vízben fürdünk, akkor ne lássuk a medence szélét (feszített víztükör), de ettől függetlenül érdemes megfontolni a medence peremének kiemelését, mert így jelentősen kevesebb munkával és költséggel tudjuk tisztán tartani a medencénket.

A kültéri medence esetén is meg kell oldani a gépészet elhelyezését:

  • minél közelebb a medencéhez,
  • elektromos áram igény (230V vagy 400V),
  • hálózati (ivó) víz bekötése,
  • szennyvízcsatorna bekötése.

Beltéri medence

Egy beltéri medencét - a kerti medencével ellentétben - mindig használhatjuk. Teljesen mindegy, hogy hideg van vagy tél, nekünk lehetőségünk van egy kellemes fürdésre vagy egy lazító úszásra a beltéri medencénkben. Lényegesen komfortosabban és pontosabban szabályozható a medence vizének hőmérséklete és vegyszerszintje. Üzemeltetésére kevesebb időt és energiát kell fordítanunk, mert a környezetéből kevesebb szennyező anyag kerül a beltéri medence vizébe.

A beltéri medence vizének a hőmérséklete az igényeink szerint beállítható, de arra figyelnünk, kell, hogy a medencetérben levő levegő mindig 2-3 fokkal magasabb hőmérsékletű legyen. Ennek az oka az, hogy amikor kijövünk a vízből, akkor is kellemes a levegő hőmérséklete, de a legfontosabb, hogy a levegő páratartalmát szabályozni tudjuk. A páratartalom csökkentése miatt kell a medence vizét lefednünk (automata medencetakaró roló vagy szolár fólia) amikor nincs használatban és egy megfelelően méretezett párátlanító berendezést kell üzemeltetnünk.

A beltéri medence kivitelezésénél fokozottan érdemes odafigyelni a vízzáróságra, nehogy a befoglaló épületben szerkezeti károsodások keletkezzenek. Fontos még, hogy az építés során külön kell választanunk a medence és a befoglaló épület szerkezetét.

Kiemelt oldalak: Uszodatechnika, Medence építés , Medencefedés.

Referenciák

Kérje díjmentes ajánlatunkat, rövid idő alatt elkészítjük! Kérjen ajánlatot még ma!

Elérhetőségeink

Aquaszer Víztechnika Kft.

Székhely:
8200 Veszprém, Szarvas utca 3.
Iroda:
8200 Veszprém, Ady Endre utca 8.
Levelezési cím:
8201 Veszprém, Pf. 66.

Hírek

Hírek - Csopak - gépészeti tervezés

2023. október

Csopak - gépészeti tervezés

Gépészeti kiviteli terveket készítettünk egy csodálatos kiugró üvegfalú medencéhez.

Hírek - Pákozd wellness

2022. július

Pákozd wellness

Hírek - Mátraterenye

2022. július

Mátraterenye

Hírek - Szigliget magánmedence

2022. július

Szigliget magánmedence

Hírek - Elkészült legújabb közületi kivitelezésünk

2020. május

Elkészült legújabb közületi kivitelezésünk

Hírek - Donautica Hotel Fadd-Dombori: Medencék és a kültéri szaunaház

2020. január

Donautica Hotel Fadd-Dombori: Medencék és a kültéri szaunaház

Tervezéstől a kivitelezésig.

Hírek - Veszprém, magán  medence

2020. január

Veszprém, magán medence

Rolós fedéssel, hőszivattyús fűtéssel. Tervezéstől a kivitelezésig.