| Strand, fürdő tervezés, kivitelezés |
|
A cég több jelentős méretű projekt végrehajtása során bizonyította: birtokában van annak a szakmai tudásnak és tapasztalatnak, amellyel meghatározó részt vállalhat a modern fürdő- és építészeti kultúra magyarországi meghonosításában. A strand az önfeledt kikapcsolódás helye. A jó strand titka a csillogó tiszta víz, a tiszta mosdók, a lekerekített élek, a csúszásmentes burkolatok. Fény és árnyék. Élénk színek, játékok. Az igazi strand tulajdonképpen vízi vidámpark. Élményberendezései nem hagynak unatkozni. Senki nem tudja, hogy a nyakzuhanyba honnan jön a víz, hol a szivattyú, és miként dolgozik. A háttérben észrevétlenül működő, professzionális gépészeti technológiák húzódnak meg. Ami pedig a látványt illeti: biztonságra ügyelő, de fantáziadús, élményt adó építészet. A tető alá hozott strand, kis túlzással strand otthon, ez is lehet az uszoda. És ennél több is lehet. Sportlétesítmény, sőt akár mindent tudó középület. A paletta igen széles. Nagy fesztávolságok, széles, levegős, tágas terek. Mindennek szinte sterilnek kell lennie, mégsem lehet kórházi a hangulat. A helyiségek szoros rend szerint követik egymást. Szinte technológiai rendben. Mégis szabadnak kell érezze magát az, aki ide betér. A feladat összetett, nagy figyelmet igénylő. Számos tervezési szempont, aminek egyszerre kell érvényesülnie. Felügyeleti rendszer, biztonságos hajszárítás, ködtelenítés, megfelelő megvilágítás, éles napfénytől való védelem. Szép és rendkívül hálás feladat az építésznek. |




